2012. május 20., vasárnap

Erdőben tekeregtünk mesetérképpel

Ma egy nagyon jó kiránduláson voltunk. Nem ám, csak úgy elmentünk az erdőbe sétlni egyet, hanem valódi, interaktív mese kiránduláson vettünk részt!

A Bailavidrum egy olyan lelkes emberekből álló csapat, akik megszervezték, hogy a Pilisszentkereszt melletti Szurdok-völgy ma tele legyen mesehősökkel, mi pedig -sok másik kisgyerekes családdal egyetemben- részesei lehettünk a mesének. Azaz a Mesének. (A Mesének, amit mi, szülők letölthettünk a Bailavidrum oldalról és előző nap elmesélhettünk a gyerekeknek, hogy jobban értsék, miről szól a kirándulás.)

Az az alapfelállás, hogy Napkeleti Király lányától ellopja a hetvenhét fejű sárkány a kacagását jelképező nyakékét, amit a gyerekeknek kell visszaszerezniük. Persze rengeteg bonyodalom és még több mesehős várja őket útjukon, ami az erdőben -patakon átkelve, hegyre kaptatva, dombról lecsúszva - tesznek meg.

Kaptunk hozzá rajzolt mesetérképet is, amit, mint a tájfutók, az egyes állomásokon lyukasztottunk:



Útközben találkoztunk banyával, sárkánnyal, tündérrel, manóval...



Még jó, hogy ilyen bátor hősök jártak az erdőben:


 Illetve még egy nagyon bátor hőst, csak őt elnyomta az álom a nagy bátorkodásban...


Szóval sokat kúsztunk, másztunk, csúsztunk, futottunk, egyensúlyoztunk...


A végén pedig a kemény munka jól megérdemelt gyümölcsét -egy marék mazsolát - majszoltak a kis hőseim



Nagyon jól éreztük magunkat - azt hiszem, ezt a képekek is híven tükrözik.

A jó hír viszont az, hogy ez a kaland nem egyszeri volt, az egész mesét, térképestül, hősöstül, mazsolástul :) viszik a szervezők Magyarország különböző pontjaira! Ezen a linken találhattok további információt a tekergésekről.

Köszönet a szervezőknek az odaadó munkáért!



2012. május 18., péntek

Kocka-játék

Milyen egyszerű, nagyszerű és sokoldalú ez a játék! És a variációk száma itt is végtelen. Felhasználható egész testet átmozgató játékként, foglalkozások bemelegítője vagy épp levezetőjeként, esős időben benti játékként, jó időben kerti játékként, nyelvórák segédanyagaként, de akár utazásokra is magunkkal vihető, hiszen nem kell hozzá más, mint két kis fakocka meg sok-sok fantázia. Igen, ez a nekem való játék! :)

Tehát, vegyünk két fakockát, az egyik oldalaira írjunk állatneveket (de akár mesefigurák neveit is lehet), a másikra pedig mellékneveket, mondjuk érzelmeket leíró szavakat (vidám, szomorú, stb.)



Az egyik játékos mindkét kockával dob, majd el kell játszania, amit gurítot. Pl. síró béka, szomorú elefánt, ugráló zsiraf, stb. Majd jöhet a következő játékos.

Kicsiknél ez a játék önmagában is nagyszerű, de a nagyobbaknál kombinálható sok egyéb játékkal:
  • a kidobott "figurát" megszemélyesítve fogócskázzunk (nem csak a fogó, de a többiek is játsszák a saját szerepüket!)
  • sorverseny szintén a kidobott figurákkal
  • futóverseny a  kidobott figurákkal 
  • a másiknak vagy csoportnak ki kell találni mit dobott ki előzőleg a játékos titokban
  •  játékos nyelvórákon ill. otthoni nyelvtanításban kiválóan alkalmazható!
  A variációk számnak tényleg csak a fantázia szab határt!

  • El lehet játszani a kedvenc mesehősöket, de akár le is lehet rajzolni a kidobott figurát (ez esetben a finommotoros mozgást gyakorolhatjuk). 
  • A melléknevek helyett lehet hangutánzó szavakat is írni: morgós, ásító, zümmögü, ciripelő, vagy járásmódokat: bicegő, cammogó, szökdelő, stb. 
  • Akár helyeket is írhatunk az egyik kockára: erdő, mező, tenger fenekes, stb. és ott játszadozni a figurával
  • De akár több kocka is használható egyszerre (állat, melléknév, hely), hogy minél összetettebb legyen a figura.

Ügyesebb kezűek meg is rajzolhatják a figurákat a kockákra - én azért maradtam az írásnál :)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...