2012. január 6., péntek

Ami soha nem megy ki a diavtból: a lufi

A lufiban rengeteg jó dolog van: olcsó, kis helyen is elfér (azaz nyaraláskor könnyen befér a bőröndbe) és a játékok végtelen számú variációját lehet vele kipróbálni. Ráadásul nem csak az egész testet megmozgató játékokra jó (ami kapásból eszébe jutna az embernek), hanem mindenfél egyéb kézműves, zenei vagy kísérletezős játékra is alkalmas.
Most elsősorban a nagymozgásos játékokról írnék, de a bejegyzés végén olvashattok az egyéb felhasználási lehetőségekről is.

Tehát, mihez kezdhetünk, ha van egy (két, három, stb.) izgó-mozgó gyerek és egy (pár) lufi:
  • tenisz lufival
Akár igazi tollas vagy teniszütővel játszhatunk, akár könnyedén készíthetünk lufi-teniszütőt egy papírtányér és egy műanyag kanál vagy fa spatula segítségével. Természtesen a játékszabály az, hogy úgy passzoljuk a lufit egymásnak, hogy az ne essen a földre. Ha többen vagyunk, körbe is állhatunk és úgy passzoljuk egymásnak, de ha csak ketten játszák, egy madzagot is ki lehet feszíteni középre hálónak.


  • egyensúlyozás
Ha már megvan az ütőnk (akár igazi, akár s.k. házi gyártmány), játszhatunk azzal is, hogy úgy kell eljutni egy pontból egy másikba, hogy a lufit az ütőn egyensúlyozzuk, és az nem eshet le. Ezt egy egyszerű fakanállal is meg lehet tenni. Nehezíthető a feladat, ha a megteendő útra akadályokat teszünk be, pl. szlalom, át kell lépni egy párnán, le kell guggolni, stb.


  • akadálypálya lufival
Egy normál akadálypályát lufival a kézben végigcsinálni nem könnyű viszont roppant jó szórakozás! Gondoljunk csak bele: alagúton végigmászni úgy, hogy a lufit fejjel kell előre pöckölni vagy úgy egyensúlyozni egy kifeszített kötélen, hogy még a lufira is figyelni kell.
Nehezítésképpen úgy is játszhatjuk, hogy ki mennyi lufival tudja ugyanazt a pályát megcsinálni. Egy lufival indulunk, aztán egyesével lehet növelni a lufik számát. Mondanom sem kell, nem a madzagot kell fogni a végén, hanem a lufi "hasát", hogy minél nehezebb legyen. 4-5 darabnál ez már komoly kihívás :)


  • Magas lufi
Kössünk föl pár lufit úgy, hogy lefelé lógjanak (pl. lépcsőfeljáróra) de a gyerekek csak nyújtózkodva érhessék el. Felugrálva meg kell érinteni a lufit. Verseny: az nyer, aki adott időn belül többször tudja megérinteni. Ha magasabbra kötjük, akár ütővel is meg lehet érinteni.

pureandnoble.blogspot.com

  • Lufi + dobókocka
Ez egy kisebbeknek való játék mivel a számolást lehet gyakorolni vele. Dobókockával gurítunk és amennyit mutat a kocka annyiszor  kell a lufit megpöckölni úgy, hogy az ne essen le.
Nagyszerű módja annak is, ha idegen nyelven akarjuk a számokat megtanítani/gyakoroltatni a gyerekekkel.

amomwithalessonplan.com

  • Vizeslufi
Nyáron, nagy melegben meg lehet tölteni néhány lufit vízzel és célbadobóversenyt játszani velük. Egy falra céltáblát rajzolni, majd belelőni a vizes lufikkal. Minél jobban fröcsög, annál jobb! :)

shareandremember.blogspot.com


  • Lufi baseball
Sportboltokban lehet kapni szivacsból vagy hungarocellből készült  hosszú rudakat (úszás oktatáshoz használják). Ezeknek a segítségével ill. pár lufival nagyszerű otthoni baseball-t lehet játszani. Akár a normál játékszabályokat is követhetjük, bár szerintem az is nagy kihívás, hogy meg tudjuk ütni a lufit az "ütővel".

parents.com


Ahogy emltettem egy sor más játékra is használható a lufi. A teljesség igénye nélkül néhány ötletet olvashattok az alábbiakban. A linkre kattintva a játék teljes leírása elolvasható:













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...